Fehér Ház: nemzetközi nyomást kell gyakorolni Iránra a dúsított uránról tett bejelentése miatt

Világ

Nemzetközi nyomást kell gyakorolni Iránra a dúsított uránról tett bejelentése miatt – jelentette ki hétfőn Garrett Marquis, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

A szóvivő szerint Teherán urándúsítási tervei csak azért lehetségesek, mert az ország nukleáris kapacitásait – ahogyan fogalmazott – “a rémes nukleáris megállapodás érintetlenül hagyta”.

Garrett a 2015-ben aláírt többhatalmi atomalkura utalt, amelyet hat nagyhatalom – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Oroszország, Franciaország, Németország és Kína – kötött Iránnal, és amelyet a Trump-kormányzat 2018 májusában felmondott.

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője leszögezte: “Trump elnök egyértelművé tette, hogy soha nem engedi meg Iránnak atomfegyver kifejlesztését”. Hozzáfűzte: az iráni rezsim “nukleáris zsarolására a nemzetközi nyomás fokozásával kell válaszolni.

Irán hétfőn jelentette be, hogy az utóbbi időben megsokszorozta urándúsításának ütemét, és várhatóan tíz nap múlva az enyhén dúsított uránkészlete meghaladja majd a 2015-ben kötött atomalkuban meghatározott mennyiséget.
A hétfői bejelentésre azt követően került sor, hogy Haszan Róháni iráni elnök májusban közölte: országa megkezdi a nukleáris megállapodás részleges felmondását, mivel az Egyesült Államok tavaly ezt egyoldalúan felmondta és ismételten szankciókat vezetett be Irán ellen. Róháni májusban hozzátette: ha a többi aláíró ország 60 napon belül nem védi meg Iránt az amerikai szankcióktól, akkor Teherán megkezdi az urán nagyobb ütemű dúsítását.

Hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szintén azt a kormányzati álláspontot hangoztatta, hogy a világnak “nem szabad engednie a nukleáris zsarolásnak”. Ortagus egyben felszólította Iránt, hogy tartsa magát a nemzetközi közösségnek tett vállalásaihoz.

A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) hétfőn délután újabb 11 fotót tett közzé, amely az Ománi-öbölben a múlt héten történt, két tartályhajó elleni támadás részleteit mutatja. A Pentagon szerint a képek újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a tankerek elleni támadásért Iránt terheli a felelősség. A fotókon egyébként az egyik tartályhajó oldalához erősített fémtárgy látható, továbbá a japán tulajdonú tanker oldalán egy nagy lyuk, amelyet feltételezések szerint akna okozott.

A Pentagon közlése szerint a képeket az amerikai haditengerészet készítette. A korábban nyilvánosságra hozott fotókon az iráni Forradalmi Gárda tagjai voltak láthatóak, amint éppen egy fel nem robbant aknát távolítottak el a japán tanker oldaláról.