Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter

Világ

Elhunyt Klaus Kinkel volt német külügyminiszter, alkancellár, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egykori elnöke – közölte kedden Christian Lindner, az FDP elnöke.

A politikus 82 éves korában, hétfőn hunyt el. “Karakteres, egyenes és szerény ember volt” – emelte ki Christian Lindner.

Klaus Kinkel a baden-württembergi Metzingenben született 1936-ban, jogi diplomáját a tübingeni egyetemen szerzete. Karrierjét a szövetségi belügyminisztériumban kezdte, 1970-ben fedezte őt fel a tárca akkori vezetője, a néhai Hans-Dietrich Genscher, az FDP legnagyobb hatású és legismertebb politikusa.

Pályafutása évtizedekig összekapcsolódott Genscherével, de egészen 1991-ig pártonkívüliként, hivatásos kormányzati tisztségviselőként dolgozott. Tevékenykedett Hans-Dietrich Genscher referenseként, irodavezetőjeként, és amikor Genscher 1974-ben a német diplomácia vezetője lett, követte őt a külügyminisztériumba.

A tárca felső vezetésében betöltött pozíciók után, 1979-től 1982-ig a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnökeként dolgozott, ő volt a nemzetbiztonsági szolgálat első “civil”, vagyis olyan vezetője, aki nem a hírszerző szakmából érkezett.

A BND-től az igazságügyi minisztériumba került, és államtitkárként meghatározó része volt a két Németország újraegyesítéséről szóló szerződés kidolgozásában. Az egység megteremtése után igazságügyi miniszterként folytatta pályafutását, és belépett az FDP-be.

Az újraegyesített Németország külügyminiszteri tisztségében Hans-Dietrich Genschert követte 1992-től, legfontosabb témái közé tartozott az európai uniós integráció és az atomfegyverek leszerelési folyamatának előmozdítása. A német diplomáciát az 1998-as kormányváltásig vezette.

Klaus Kinkel 1993-tól 1995-ig volt az FDP elnöke, és 1993-tól 1998-ig volt alkancellár a néhai Helmut Kohl kormányában. A szövetségi parlamentbe (Bundestag) 1994-ben került be, képviselői munkáját 2002-ig folytatta. Politikai pályafutásának végeztével ügyvédként tevékenykedett tovább.