Ökölvívó ob: egy sámsoni győzelem született

Sport

A múlt évhez hasonlóan idén is a 60 kilogrammos döntő, Gálos Roland és Varga Miklós csatája hozta az egyik legkiélezettebb küzdelmet a férfi ökölvívó országos bajnokságon, melyen – ahogy 2014-ben is – Gálos nyert megosztott pontozással.

A 92. magyar bajnoki finálékat több mint ezer néző tekintette meg a Hévízi Városi Sportcsarnokban, kiváló hangulatot teremtve a kifejezetten élvezetes mérkőzésekhez.
A szurkolóknak szombaton csupán egy keserűségük lehetett: nem láthatták bokszolni az idei év magyar felfedezettjét, az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándort (52 kg), aki az elmúlt napokban imponálóan öklözött, ám a döntőben nem állt ki ellene Szabó Erik.
A kilenc mérkőzésből három rendkívül szoros volt, a Gálos-Varga meccs mellett a 49 kilogrammos Lakatos István és Ungvári István, illetve a 64 kilós Nyéki Georgián és Tóth Richárd küzdelme is megosztott pontozással dőlt el: Gálos mellett Lakatos és Nyéki is 2-1-re győzött, s lett aranyérmes.

A 60 kilósok ütközete a 2014-es döntőt idézte. Nagyon kiegyenlített küzdelem folyt a ringben, melyben a címvédő tűnt pontosabbnak, viszont a kétszeres Eb-bronzérmes Varga irányított, s dinamikusabb is volt. Az összecsapást a pontozók sem egyformán látták, hiszen az egyiknél 30-27-re, a másiknál 29-28-ra győzött Gálos Roland, a harmadiknál viszont 30-27-re Varga Miklós.

A 69 kilogrammban végül nem jött össze a várva várt Bacskai Balázs-Káté Gyula csata, miután utóbbi pénteken kikapott Vadász Andrástól. Bacskai pedig szombaton jól bokszolva meg is nyerte az aranyérmet, igaz, Vadász nagyon megnehezítette a dolgát, ráadásul a Vasas kiválóságának a szeme a második menetben fel is szakadt, így küzdötte végig a meccset. A végül ezüstérmes, KSI-s Vadászt Kovács László szövetségi kapitány az ob egyik legkellemesebb meglepetésének nevezte.

Középsúlyban az olimpiai ötödik, Eb- és Európa Játékok-harmadik Harcsa Zoltán szombaton is nagyszerűen szerepelt, s nagyon meggyőző teljesítménnyel győzte le Hegyi Barnabást, akire már az első menetben számolni kellett. Hegyit dicséri, hogy ennek ellenére végigállta a meccset, sőt az utolsó menetben élvezetes adok-kapokba kényszerítette bele Harcsát.

A felső három súlycsoportban is az esélyesek nyertek: Hámori Ádám (81 kg), Sávoly Gergő (91 kg) és Bernáth István (+91 kg) nyakába akasztották az aranyérmeket.
“Az elődöntők és a döntők kifejezetten magas színvonalú mérkőzéseket hoztak, s nem csupán szakmailag nézve, hanem a közönség számára is szórakoztató összecsapások zajlottak a ringben” – értékelt az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány. Hozzátette: örülök annak, hogy jó formában látta a versenyzőket, de most nagyon fontos, hogy megértsék, nem ereszthetnek le, hiszen a felkészülés már elindult a jövő évi olimpiai selejtezőkre, s az ötkarikás játékokra. “Nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárki megelégedjen és leeresszen” – jelentette ki.

Eredmények, döntők:
——————-
49 kg:
Lakatos István (KSC)-Ungvári István (Hajdúsámson) 2-1
52 kg:
Csóka Nándor (Győri SI-Miskolc)-Szabó Erik (Győri Gladiátor) mérkőzés nélkül
56 kg:
Szőrös Márk (Madárfészek-Salgótarján)-Herczeg Norbert (KSC) 3-0
60 kg:
Gálos Roland (FÖS)-Varga Miklós (Hajdúsámson) 2-1
64 kg:
Nyéki Georgián (Győri Gladiátor)-Tóth Richárd (RSK) 2-1
69 kg:
Bacskai Balázs (Vasas)-Vadász András (KSI) 3-0
75 kg:
Harcsa Zoltán (Vasas)-Hegyi Barna (Vasas) 3-0
81 kg:
Hámori Ádám (Kőszeg)-Bugyik Imre (Kőszeg) 3-0
91 kg:
Sávoly Gergő (MTK)-Nagy Bence (DVSC) 3-0
+91kg:
Bernáth István (Hajdúsámson)-Tóth Gábor (Sopron) technikai k.o.