Feltörte a járművet

Rendőrség

A mátraderecskei férfi ellen folytatott ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök.

A szolgálaton kívüli körzeti megbízott rendőr állampolgári bejelentés alapján jelent meg 2019. január 31-én 18 óra körül az egyik mátrafüredi parkolóban, ahol két személyt igazoltatott.

Egyiküket, egy 27 éves férfit a kiérkező járőrök előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

A gyanúsított egy parkoló Suzuki személygépkocsi bal első ajtajának zárját kiszedte, a motorháztetőt felnyitotta és kiszerelte az akkumulátort, majd azt átrakta abba a járműbe, mellyel a helyszínre érkezett.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.