Boti zsarus napja

Rendőrség

Közösségi összefogás indult a 11 éves, súlyos betegségben szenvedő Tóth Botond napjainak szebbé tételéért Nagyatádon.

A kezdeményezéshez a városi zsaruk is kapcsolódtak, március 19-én a bűnmegelőzési előadók mutatták meg Botinak a rendőrkapitányságot.

Jól áll a tányérsapka
Jól áll a tányérsapka

Az anyuka, Csabi-Tóth Ibolya elhatározta, hogy amennyire lehet, élménydússá teszi ritka betegségben szenvedő fia életét. Egy oldalt hozott létre az interneten, ahol bárki felajánlhat egy-egy élményt Botondnak. A fiú olyan betegségben szenved, amit jelenleg nem lehet gyógyítani. Négy-öt éves koráig gond nélkül járt, mindent csinált, amit a többi gyermek, csak gyorsabban elfáradt. Amikor már sokszor elesett, kerekesszékbe került. Másfél éve nem tud lábra állni. Diáktársai sokat segítenek az iskolában. Az édesanya úgy döntött, hogy gazdaggá teszi fia mindennapjait, akinek állapota folyamatosan romlik az idő előrehaladtával. Megkereste a zsarukat is nemrég, hogy Botond szeretné közelebbről megnézni a rendőrséget. A fiú ikertestvére, Zsolt szinte mindig ott van mellette, a rendőrkapitányságra is elkísérte.

–  A látogatás elején kicsit meg volt illetődve, de amint mutattam sorba a felszereléseket, elkezdett érdeklődni és egyben oldódni is – mondta a fiút kísérő Varga Zsolt zászlós, a Nagyatádi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója. – Bátran kérdezgetett, hogy mit hogyan szoktunk használni. Látszott, igazán érdekli a munkánk. Majd pajzsot és rohamsisakot vett fel, hogy megnézze, milyen lehet ebben dolgozni. Izgalomba jött, amikor az egyik szolgálati gépjárművet kipróbálhatta. Örömmel hallgatta a CB-rádiót, majd elindultunk egy körre. Rátértünk egy elkerülő útra is, ahol ügyesen bekapcsolta a megkülönböztető hang- és fényjelzést. Megjegyezte, az autóban is igen hangos.

Bilincsben
Bilincsben

Majd következett a nap másik érdekessége, Botondot rabosították. Először megbilincselték, majd ujjnyomatot vettek tőle, végül még egy fotó is készült róla az azonosító táblával. A délután végén meglepetéscsomaggal készültek a zsaruk, hogy emlékezzen erre a napra később is.

KUN MÓNIKA
FOTÓ: TÓTH CSALÁD