Balesetek a megyében

Rendőrség

Személygépkocsik és motorosok ütköztek. 

Debrecenben, az István úton a Déli sor felől a Vincellér utca irányába közlekedett egy nő 2018. május 7-én 5 óra 20 perckor az általa vezetett személygépkocsival. A sofőr a Szoboszlói út kereszteződésében megállt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblánál, azonban nem biztosított elsőbbséget a neki balról közlekedő tehergépkocsinak, amellyel összeütközött. A baleset következtében a nő könnyű sérülést szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

N4051098

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit is, amely 2018. május 7-én 9 óra 30 perc körül történt. Egy segédmotor-kerékpáros Debrecenben, a Mikepércsi úton úgy közlekedett, hogy járműve sebességét nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg és a mellette lévő forgalmi sávban közlekedő tehergépkocsi elhaladásakor egyensúlyát elvesztette és elesett. A motoros a baleset következtében könnyű sérülést szenvedett.

N4051389

Egy férfi 2018. május 7-én 10 óra 30 perc körül az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Nádudvaron, az Ady téren. A sofőr a Fő utca és Ady tér kereszteződésénél megállt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblánál, majd mivel a balról érkező két gépjármű kanyarodást jelzett, behajtott az útkereszteződésbe, ahol összeütközött a két személygépkocsit előző segédmotor-kerékpárossal.  Az ütközés következtében a motoros elesett és könnyű sérüléseket szenvedett. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.