Trükkös faárusokat fogtak el a szoboszlói rendőrök

Rendőrség

A hajdúszoboszlói rendőrök azonosították azt a három miskolci lakost, akik a megalapozott gyanú szerint az értékesített tűzifa mennyiségével verték át sértettjeiket.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. június 26-án 15 óra 45 perc körül arról, hogy tüzelőfát vásárolt azonban a megállapodás szerinti 10 köbméter fa helyett, az eladók kevesebb ,mint 4 köbméter fát pakoltak le hajdúszoboszlói ingatlanának udvarára.

A rendőrök széleskörű adatgyűjtést végezetek, amelynek eredményeként azonosítottak két férfit, valamint egy nőt, akiket elfogtak és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállítottak a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a miskolci lakosokat, akik beismerő vallomást tettek.

A nyomozás adatai szerint a 67 éves P. Zoltán, a 24 éves L. Gábor, valamint az 54 éves L. Józsefné más hasonló bűncselekményekkel is összefüggésbe hozhatóak.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a három gyanúsítottal szemben csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai:

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a házaló illegális faárusok többféle módszerrel, többféle bűncselekményt is elkövethetnek. Ezek között található az a módszer, hogy nem a kifizetett mennyiségű fát, hanem jóval kevesebbet pakolnak le a vevőnek, ezzel már önmagában kárt okoznak. Előfordul, hogy a cselekményük során a lakóépületbe is bejutnak, ahonnan kisebb értéktárgyat, készpénzt tulajdoníthatnak el.

Gyanús személyek megjelenése esetén, vagy gyanús eredetű tüzelőt árusító teherautót észlelve értesítsék a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-52/457-040-es telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Kérjük, legyenek óvatosak, és otthonaikba ne engedjenek be idegeneket, házaló árusokat, hogy ne váljanak trükkös tolvajok áldozatává!