Bódultan és ittas állapotban vezettek Debrecenben

Rendőrség

A rendőrök két gépjárművezetővel szemben bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.

A debreceni rendőrök a napokban bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást J. Jánossal szemben. A rendőrök 2017. március 1-jén 11 óra 10 perckor Debrecen egyik utcájában egy személygépkocsi vezetőjét igazoltatták. Az intézkedés közben a férfi zavartan és agresszívan viselkedett. A járőrök a helyi lakost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott alkoholszonda negatív lett, azonban a kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A 38 éves J. Jánost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, vezetői engedélyét pedig bevonták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást V. Ferenccel szemben. A rendőrök 2017. június 5-én 14 óra 10 perckor Debrecen, Vámospércsi úton megállítottak egy személygépkocsit és igazoltatták a sofőrt. Az 51 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. V. Ferenc elmondta, hogy a vezetés megkezdése előtt fogyasztott alkoholt. A járművezetőt a rendőrök további mintavétel céljából a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, vezetői engedélyét pedig elvették. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.