Polgárőr Nap Hajdú-Bihar megyében

Rendőrség
A Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség 2017. május 27-ei püspökladányi rendezvényén a megyei rendőrfőkapitány elismeréseket adott át.

A jubileumi 25. alkalommal megszervezett találkozón Püspökladány polgármestere, Dombi Imréné köszöntötte a megjelenteket, majd az ünnepségen beszédet mondott, Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, Bodó Sándor országgyűlési képviselő, valamint a  társszervek vezetői. Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke üdvözölte a polgárőröket és a vendégeket, majd megnyitotta az ünnepséget.

A megnyitón Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya, Dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok megköszönte a megye polgárőreinek segítő munkáját és kiemelte a polgárőrség rendőrséggel történő együttműködés fontosságát. A dandártábornok beszédében hangsúlyozta, hogy a megye közbiztonságának fokozásában komoly szerepet töltenek be a polgárőrök.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője teljes állománya nevében elismerésének jeléül tárgyjutalmat adott át Szakály Zsolt a Nyírmártonfalvai, Tóth Imre a Hajdúszoboszlói és Elek Imre a Hajdúböszörményi Polgárőr Egyesület tagjainak. A rendezvényen a megyei rendőrfőkapitány Szent György emlékplakettet adományozott a Földesi és a Berettyóújfalui Polgárőr Szövetségeknek.

A rendezvényen az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalom támogatásáért a ” Polgárőr Érdemkereszt” ezüst fokozata kitüntetésben részesítette Ferenczik Ferenc rendőr alezredest, a Püspökladányi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály vezetőjét.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vagyonvédelmi tanácsokkal, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai fegyverzet technikai bemutatóval várták az érdeklődőket, akik a Püspökladányi Rendőrkapitányság jóvoltából a bűnügyi technikusi és közlekedésrendészeti munkába is betekintést nyertek. A Polgárőr Napon a résztvevők megtekinthették a szolgálati gépkocsikat és motorokat, valamint a Debreceni Rendőrkapitányság kutyásbemutatóját és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lovas járőreit is. A rendőri munka iránt érdeklődők a helyszínen pontos felvilágosítást kaphattak a határvadász-képzésről, illetve a jelentkezés alapvető feltételeiről a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportjától.