Félelemben tartotta gyermekét és volt feleségét

Rendőrség
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 45 éves férfival szemben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya személyi szabadság megsértése bűntett, kiskorú veszélyeztetése bűntett és zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást H. Vince debreceni lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. szeptember 14-én 21 óra körül a gyanúsított elment volt feleségével közös házukba, ahol folyamatosan szidalmazta és trágár szavakkal illette a sértettet. A férfi ezt követően a családi ház egyik szobájába bezárta az asszonyt és közös kiskorú gyermeküket, az ajtót pedig csak többszöri felszólításra, síró gyermeke kérésére nyitotta ki. Miután a nő gyermekével ki tudott menni az udvarra, értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtést és tanúkutatást követően bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították H. Vincét, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A megalapozott gyanú szerint a 45 éves férfi 2015 januárjától folyamatosan zaklatta volt feleségét, akivel többször – gyermekük jelenlétében – veszekedett. A viták során a gyanúsított azt akarta elérni, hogy a nő kislányukkal együtt költözzön el a közös ingatlanból.