100 dolgozót rúgnak ki a Magyar Postától

Ország

A Magyar Posta Zrt. mintegy 100 fős csoportos létszámcsökkentést hajt végre ősszel, az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetett lépést a társaság csütörtöki közleményében a bürokráciacsökkentéssel indokolta.

A leépítést az irányítási-adminisztratív területeken hajtják végre, nem érinti a hálózati és logisztikai területeket, ahol munkaerőhiány van.

A közlemény szerint szeptemberben és októberben többségében fővárosi munkahelyekről küldenek el mintgy 100 dolgozót. “A gazdaságos működtetés, valamint a versenyképesség megőrzése miatt szükségessé vált a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, a társasági-irányítási szint arányának mérséklése” – áll a közleményben.

A cég hangsúlyozta, hogy a postai szolgáltatások a létszámleépítés ideje alatt zavartalanul működnek.

A Magyar Posta a munkaviszony megszüntetési költségekre céltartalékot képzett, az intézkedéshez kapcsolódó juttatási rendszer feltételeiről a vállalat vezetése az üzemi tanáccsal külön megállapodást kötött – közölték.