Új ügye is van, több évre sittre vághatják Kozsot

Ország

Már nem csak áramlopás, hanem kényszerítés kísérletének gyanúsítottja is Kozso, polgári nevén Kocsor Zsolt.Az Ámokfutók frontemberét Zöld Teknős nevű teaházában 2016-ban a szakemberek megállapították, nagyüzemi áramlopás történt, a fogyasztásmérőt buherálta meg valaki. Ezt Kozso mindig is tagadta, hogy ő lenne, mindenesetre meggyanúsították vele. Ahogy most már azzal is, hogy egy korábbi alkalmazottja azzal fordult a hatóságokhoz, hogy Kozso őt és az üzletvezetőt arra próbálta kényszeríteni, hogy változtassák meg az ellene tett tanúvallomásukat.

Az ügyészség a lány vallomását megalapozottnak találta, így Kozso már „kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete” miatt is gyanúsított – tudta meg a Story magazin.

Az énekes az áramlopás miatt három évre is rács mögé kerülhet, ehhez jöhet még a kényszerítés miatt kiszabott büntetés.