Green Holidays – Megkezdte az utasok kártalanítását az Uniqa

Ország

Megkezdődött a Green Holidays utasainak kártalanítása, így péntektől kezdve több százan kapják meg az arányos kártérítést – közölte az Uniqa Biztosító Zrt. pénteken az MTI-vel.

A közlemény idézi a vállalat vezérigazgatóját, aki szerint az elmaradt utak károsultjainak jelentős részéhez még a tervezett nyaralásuk előtt eljuthat a kártérítés. Felidézte, hogy összesen 734 utast hoztak haza és több ezer telefonhívást, valamint kárbejelentést fogadtak az eset kapcsán az elmúlt hetekben – áll a közleményben.

A biztosító kedden bejelentette, hogy a kárigények feltételezhetően meghaladják a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése hozzávetőleg 50 százalékos lesz. A hazahozatal költségeinek levonása után a keretből mintegy 400 millió forint áll rendelkezésre – tették hozzá. Kiemelték, hogy az eset kapcsán érkezett kárbejelentések közül egyetlen kárigényt sem utasítottak el.

A Green Holidays Kft. július 2-án jelentette be fizetésképtelenségét, amely miatt egyebek között 569 utas Törökországban ragadt, és hazajutásukhoz a társaság vagyoni biztosítékát szolgáltató Uniqa Biztosító Zrt.-nek kellett segítséget nyújtania. Az Uniqa a biztosítási szerződés feltételei alapján 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket az utasokkal szemben.