Csalás gyanújával indult nyomozás Kósa Lajos felesége egyesületeinek ügyében

Helyi hírek

Varga Zoltán debreceni DK-s képviselő tett feljelentést még március 20-án egy cikk alapján, és bár a NAV ezt visszadobta, a Debreceni Járási Ügyészség felülbírálta a döntést, így az ügyben költségvetési csalás gyanújával indult nyomozás.

 

A 444.hu idézett korábban egy olvasói beszámolót, melynek az a lényege, hogy egy debreceni szórakozóhelyen idén február 23-án tartott társasjáték-estet a Porkoláb Gyöngyi, vagyis Kósa Lajos felesége által vezetett Csak egy nő? egyesület, illetve a szintén hozzá kötődő

Kőr Dáma egyesület úgy állított be a honlapján, mintha az egy általuk szervezett és megrendezett buli lett volna.

Az olvasó szerint a minisztériumi pénzből rendezett esemény egyáltalán nem a két civil szervezet eseménye volt, a helyszínen erre nem is utalt semmi, hiszen ez egy kifejezetten közösségi társasájátékozásra szakosodott pub, ahol Pokolábéktól függetlenül, szokás szerint játszottak az emberek, moderátor nélkül.

Szemtanúk szerint Porkolábék ugyan megjelentek a helyszínen egy háromnegyed órára, de csak annyi történt, hogy felállították a molinójukat, beszélgettek pár emberrel és fotózkodtak.

A  Csak egy nő? honlapjára feltett eredeti beszámolót – amelyben azt írták, hogy 6-8 család játszott a moderátor vezetésével – megváltoztatták, de készült róla egy mentés. A helyszíni beszámoló szerint csak öt-hat huszonéves, egyetemista kinézetű fiatalokból álló asztaltársaság társasozott a helyiségben.

1 thought on “Csalás gyanújával indult nyomozás Kósa Lajos felesége egyesületeinek ügyében

  1. Minden választási évben kitalálnak valamit Kósa Lajos lejáratására. Aztán a Gyermekklinika gyarapszik újabb műszerrel, melyet a megnyert per összegéből vásárol Kósa Lajos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.