Handó Tünde Debrecenben: “feddhetetlen bíróságok, sérthetetlen bírák”

Helyi hírek

Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint nagy figyelmet fordítanak arra, hogy “tiszta, feddhetetlen, érinthetetlen legyen a bíróság, és sérthetetlen legyen a bíró”.

Handó Tünde a Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy “nehéz bírónak lenni”, nagy felelősség, ugyanakkor nagy szabadság is, és ezeknek együtt kell érvényesülniük, helyes arányban.
Hozzátette: a közelmúltban harmadszor indították el azt az “integritási kérdőívet”, amelyek segítségével felmérik, hogy maguk a bírák hogy ítélik meg a helyzetüket, a pozíciójukat és az esetleges befolyásolási tényezőket.

Az eddigi felmérésekben felvetődött, hogy a sajtómegjelenés a tárgyalótermekben miként befolyásolhatja az ítélkezést, amit természetesen a bírónak kezelnie kell, “az ítélkezést nem érinthetik meg” a különféle befolyásolási próbálkozások – jelezte Handó Tünde.

Az OBH elnöke elismerően szólt a két debreceni központú bírósági szervezet munkájáról.
Handó Tünde szerint az ország valamennyi bírósága hasznosíthatja azt a debreceni modellként emlegetett módszertant, amivel sikerült kezelni az ügyhátralékot, kimagasló minőségi és mennyiségi eredmények mellett: 2013-hoz képest például a folyamatban lévő ügyek száma 50 százalékkal csökkent Debrecenben.

Az OBH elnöke országosan példaértékűnek nevezte a Debreceni Ítélőtábla tevékenységét, ahol elsőként ismerték fel a jogegység fontosságát, valamint a régiós bírói karok gondozását. Mint fogalmazott, a táblabíróság a párbeszéd és a tudásmegosztás módszerét alkalmazza, de fontos szerepet vállalt a tárgyalótermek biztonságának, valamint a bírósági informatikai rendszerek biztonságának a javításában is. Megemlítette, hogy 2015-ben például 52 ezer veszélyes eszközt – kést, szikét, nyeles baltát, lőfegyvert – koboztak el a bírósági épületekben.

A sajtótájékoztatón Gerber Tamás, az Országos Bírói Tanács (OBT) tagja kiemelte: a Debreceni Törvényszék tevékenysége jól példázza a bírósági szervezet elmúlt években megfogalmazott törekvéseit, és élen jár az időszerűségi, mennyiségi és minőségi mutatók terén is. Az OBT egyik kiemelt feladatának nevezte a bírósági életpályamodell megvalósítását.

Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke a 2016-os eredményeket ismertetve hangsúlyozta: a régióból tavaly 2500 ügy érkezett a táblabíróságra, emellett 2009 óta 521 fővárosi ügyet fejeztek be úgy, hogy mindez nem ment az időszerűség rovására. Hozzátette: a Debreceni Ítélőtáblán az ügyek csaknem 90 százaléka három, 97-98 százaléka pedig hat hónapon belül befejeződik.

Balla Lajos elismerősen szólt a Debreceni Törvényszék munkájáról is, kiemelve: a megfelelő pertartam mellett rendkívül magas a helybenhagyás és alacsony a hatályon kívül helyezés aránya.

Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke hangsúlyozta: a törvényszéken és az öt járásbíróságon évről évre több ügy fejeződik be, mint amennyi érkezik, miközben az országban a harmadik legtöbb ügyet a Debreceni Törvényszék járásbíróságain iktatják be. Tavaly 73 231 ügy érkezett a törvényszék bíróságaira, és 75 167-et fejeztek be – mutatott rá.

Első fokon az eljárások 90 százaléka egy éven belül lezárult, 85 százalékuk jogerősen, így egyértelműen cáfolható az a vélekedés, hogy a bírósági ügyek elhúzódnak – mondta.
Kahler Ilona kiemelte: folyamatosan nő a bíróság elé állítással és a tárgyalás mellőzésével lezárt ügyek száma, ami jelentősen gyorsítja az ítélkezést. 2017 terveit érintve a törvényszék elnöke hangsúlyozta: új eljárási kódex lép hatályba a polgári, közigazgatási és büntető ügyszakban is, így ebben az évben a bírák felkészítése kiemelt feladat.