Menesztették az Országos Vérellátó Szolgálat vezetőjét

Gazdaság

Szeptember 5-étől Drexler Donát az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) megbízott főigazgatója – olvasható a rövid közlemény a szervezet honlapján.

Az Index szerint menesztették Jákó Kinga korábbi főigazgatót, azt nem tudni – írja a lap -, távozása összefüggésben van-e azzal, hogy az OVSZ-szel kapcsolatban több negatív hír is megjelent a sajtóban.

Jákó Kinga 2014 májusától töltötte be a főigazgatói posztot.
Drexler Donát korábban az állami tulajdonú egészségügyi intézmények beszerzéseit támogató Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt.

A fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ csütörtöki közleménye szerint a volt főigazgató, Jákó Kinga új feladatot kap, addig tapasztalatával, munkájával segíti a megbízott vezetőt.

Drexler Donát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1999-ben summa cum laude végzett, 2005 óta szemész szakorvos. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán közgazdász, majd marketing szakon szerzett képesítést.

2006 és 2011 között az Ocutrend Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetője volt. A cég fő tevékenysége a járóbeteg-ellátás, továbbképzések szervezése, tanácsadás finanszírozásszabályozási kérdésekben, valamint optikai kereskedelmi tevékenység. Ez alatt az időszak alatt cégvezetői tevékenysége mellett folyamatosan és aktívan részt vett a Csongrád és a Bács-Kiskun megyei szemészeti járóbeteg-ellátásban, vezette a Kiskőrösi Szakrendelő szemészeti ambulanciáját, szerepet vállalt a háziorvosok továbbképzésében, valamint egészségipari cégek menedzserképzésein meghívott előadóként, oktatóként segítette a szakemberek képzését.

2011-2012-ben a korábbi GYEMSZI Egészségszervezési és Finanszírozási Főigazgatóság Ellátástervezési Igazgatóságának vezetője, majd 2012 és 2016 között az állami tulajdonú Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt. Utóbbi cég alakította ki a gyógyszerek, és orvostechnikai eszközök központosított beszerzési rendszerét, bonyolítja az egészségügyi ágazat központosított beszerzéseit, valamint koordinálja az állami tulajdonú egészségügyi intézmények egyedileg indított közbeszerzési eljárásának szakmai ellenőrzését.