Szegeden kezdik az évet a debreceni kosarasok

Egyetem Sport

A DEAC felnőtt csapatainak nagy része idegenben kezdi az idei bajnoki küzdelmeket. A kosarasok Szegeden, a Naturtex-SZTE-Szedeák ellen lépnek pályára.
Kosárlabda – Győzelmi remények idegenben

A debreceni kosarasok eddig magasan az elvárások felett teljesítenek, újoncként jelenleg a 6-7-es mérleggel a kilencedik helyen állnak az NB I-ben. Szombati ellenfelük a Naturtex-SZTE-Szedeák csapat lesz. A meccs szombaton 18 órakor kezdődik Szegeden.
Nincs a legjobb formában a Szedeák, hiszen válogatott centerük, Juhos Levente nélkül legutóbbi négy meccsüket elveszítették, bár a három idegenbeli találkozó mellett csak a bajnokesélyes Körmenddel játszottak hazai pályán.

–Az utóbbi fordulók sikertelensége ellenére nagyon stabil csapat, akik tudatosan igyekeznek lassítani a játékot. Az első fordulóban azért tudtak nyerni nálunk, mert abban a sebességben folyt a játék, ami nekik megfelelő volt, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Nem hiszem, hogy ezen a mérkőzésen bármi eldőlne a helyezéseket tekintve, ennek ellenére szeretnénk győztesen elhagyni a pályát, és visszavágni nekik a hazai vereségért- nyilatkozta Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője.

Az amatőr bajnokság piros csoportjában jelenleg a harmadik helyen álló DEAC DSI női kosárlabdázóinak következő ellenfele a Kecskeméti Kosárlabda Club csapata lesz vasárnap délután 4 órától.

Röplabda – Békéscsabára utaznak a női röplabdások

Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának női röplabdázói a következő bajnoki mérkőzésükön idegenben, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület együttese ellen játszanak szombaton 16 órától.

Floorball – Érden folytatják a floorballosok

Az OB II hétvégi fordulójában a DEAC következő ellenfele a Neumann Wombats lesz. A fővárosi együttes számára tiszta lappal és teljesen új körülményekkel, kerettel indul 2018, hiszen az élvonalból visszalépett az első számú gárda, az ott eddig teljesítő játékosok pedig a második vonalban lépnek pályára,tulajdonképpen egy OB I-es csapat érkezett szezon közben a másodosztályba. A DEAC ennek ellenére szeretné folytatni jó szereplését. A meccs vasárnap fél 6-kor kezdődik Érden.

Futsal – Visszavághatnak a kupavereségért

A női futsalosok az NB II-es bajnokság 4. fordulójából elhalasztott meccsen vasárnap este fél 7-től a Szolnok Fanatic SE gárdáját fogadják a DESOK-ban.

– A Magyar Kupából való kiejtésünk miatt törleszteni akarunk a Szolnoknak, ez egyértelmű! Ők egyébként amolyan meglepetéscsapatai az NB2-nek, második helyen állnak a Skorpió mögött. A lányokat fel kell pörgetni a találkozóig fejben- mondta Darányi Antal az egyetemista csapat edzője.

A DEAC férfi futsalcsapata Berettyóújfaluban lép pályára hétfőn fél 7-től a Pálfy István Rendezvénycsarnokban.

unideb.hu