Jubileumi diplomás agrármérnökök

Egyetem

Arany, gyémánt és rubin okleveleket adományozott egykori hallgatóinak a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar.

A jogelőd Debreceni Mezőgazdasági Akadémián, a Magyar Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Debreceni Osztályán, illetve a Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Akadémián 70, 60, illetve 50 éve oklevelet szerzett egykori hallgatóit köszöntötte a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a szeptember 2-án tartott jubileumi diplomaosztó ünnepségen.

– Önöknek a magyar történelem nehéz évtizedeiben kellett helyt állniuk. A magyar mezőgazdaság a küzdelmek, megpróbáltatások ellenére is sok szép eredményt ért el, ami kitartó, áldozatos munkájának köszönhető. Életpályájuk példaértékű a mai hallgatók számára. Őszintén reméljük, hogy jelenlegi és jövőbeli hallgatóink is a nyomdokaikba lépnek és munkásságukkal hasonlóképpen öregbítik egyetemünk és karunk hírnevét, mint azt Önök is tették – mondta Komlósi István dékán.

Arany diplomát 40, gyémántot pedig 25 öregdiák vett át a jubileumi ünnepségen. Rubin oklevelet egy egykori hallgató kapott: a 93 esztendős Szakácsi Jánosné Tápai Flóra, aki 70 évvel ezelőtt, 1946-ban végzett agrármérnökként Debrecenben. Szakmai munkáját korábban Gróf Széchenyi István Emlékéremmel, Hatvani István-díjjal és Életfa Emlékplakettel ismerték el.

A hagyományoknak megfelelően idén is összeállítottak egy kötetet az 50, 60, illetve 70 évvel ezelőtt agrármérnöki oklevelet szerzett hallgatók életútjáról, munkásságáról, a kiadványt pedig minden jubileumi diplomás megkapta.
unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.