Megnyílt Debrecenben az ország legnagyobb gólyatábora

Egyetem

Kilenc kar részvételével, két turnusban két és félezer résztvevővel startol a debreceni nagy gólyatábor – olvasható a dehir.hu-n.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén nyolcadik alkalommal tartja meg nagy közös gólyatáborát a Debreceni Egyetem Egyetem téri Campusán két turnusban, 2014. augusztus 25-29. és szeptember 1-5. között. A szervezők összefogását tovább erősíti, hogy ebben az évben kilenc kar részvételével zajlik a tábor szervezése és lebonyolítása. Ez az első mérföldkő az egyetem hallgatói számára, hiszen itt köttetnek az életre szóló barátságok, innen indul az egyetemi élet, ez a kezdetek kezdete.

A tábor az idén is szolgál újdonságokkal. Tavaly a szervezők tankönyvgyűjtő akciót hirdettek. Ennek sikerén felbuzdulva a gólyák idén tanszereket hozhatnak magukkal, melyeket az együttlét hátrányos helyzetű diákoknak juttatnak el a szervezők. Új elemnek számít a táborban a Zöld Gólyatábor program. A tábor mindkét hetén a szervezők kialakítanak egy Zöld Pontot, ahová a résztvevők leadhatják a kiürült pet palackokat, papírhulladékokat. A program lebonyolításában a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának tagjai segédkeznek.

A táborban zajló eseményekről a DETEKtor TV munkatársai napi összefoglalókat készítenek. Az „Üzenj haza” programmal pedig folyamatosan tájékoztatják a résztvevőket, a szülőket és az érdeklődőket. A két gólyatáborban összesen 2500 friss egyetemista vesz részt, akik a Kossuth Lajos Kollégiumokban kapnak szállást, ugyanott, ahol a programok is zajlanak. Így a hallgatók már a gólyatábor ideje alatt megismerkedhetnek azokkal a helyszínekkel, ahol a következő éveiket töltik majd.

A gólyatábor gazdag programokat nyújt lakóinak. Lesz sok előadás, beiratkozási lehetőség, de csapatépítő feladatok, vetélkedők, sport programok, élményfürdőzési lehetőség, koncertek és borkóstolóval egybekötött tűzijáték nyújt maradandó élményt a gólyáknak.